Szombaton felkeltem, és azt láttam, hogy esik. Ez elszomorított, mert sétálni akartam menni. GG-t néztem, és a Kardok Viharát olvastam, amiben mostmár elég érdekes és izgi részek is vannak!

Főztem magamnak ebédet. Hát, nem sikerüt valami jól, de sztem nem a főzési skillem, hanem a hús minősége volt az oka. Pulykamellet sütöttem és ilyen olaszos fűszerkeveréket szórtam rá, azt a háromszínűt. Meg cukkinit pirítottam. Azért rossz nem volt. De a húst három részre osztottam, hogy majd máskor is tudjak belőle enni.

Délután még mindig esett, úgyhogy folytattam az olvasást. Danival is skype-oltam, ahhoz képest, hogy semmi nem történt velem, sokat tudtunk beszélni. :) Hiányzik.

A folyosónk elég kihalt, alig járkálnak emberek. Magányos hely.

Du. felmentem a svájci lányhoz megkérdezni, hogy van-e kedve sétálni, de pont akkor jött meg a bevásárlásból. De felhívott kávézni. Na, ott aztán rengeteg embert megismertem. Volt egy dán lány, akinek nagy szünet van a fogai között, de nagyon kedves. Volt egy német lány, egy német srác, egy svájci srác, akit Janick-nak hívnak, (nem kifejezetten svájci név..) Amikor Lara és Janick Schwiizerdütsch-öt beszéltek, azt nagyon nem értettem, de a németeket igen. A kávézásnak vége szakadt, lefelé menet találkoztam egy ausztrál csajszival, aki nagyon aranyos volt, vele sokat beszélgettem, de nem mindig értettem, mit mond, eléggé fura akcentusa van. Aztán felmentünk együtt a tömegbe. Én nem mertem volna egyedül, mert szinte csak fiúk voltak ott. 

Találkoztam egy szlovák lánnyal, akivel viszonylag sokat beszélgettem, jó volt végre látni valakit, aki közép-európai. Aztán ott volt a német lány 2 sráccal, csatlakoztam hozzájuk. Az egyik kínai volt, Szecsuán provinciából, vagy honnan jött. Mondta, hogy az ő városuk a pandák otthona. Kérdeztem, látta-e a Sneezing panda videót. Nem látta, de a németek sem. Megmutattam nekik. Röhögtek. :D A kínai fiú mindenkitől azt kérdezgette, hogy bírja-e az oroszokat, meghogy ki mit gondol Kínáról. Mondta, hogy ők utálják az oroszokat is, meg a japánokat is. 

Aztán egy amcsi, eléggé nyilvánvalóan meleg sráccal beszélgettem. Ő mesélte, hogy örül, hogy most nincs az USÁ-ban a választások idején. Reméli, hogy nem Romney nyer, mert akkor a melegek nem hogy nem tudnának több jogot kiharcolni, de lehet, hogy az eddigieket is elvennék tőlük. Meséltem neki arról, hogy nálunk van ez az élettársi kapcsolat dolog, ami azért már haladás.

Természetesen 9/11-ről is beszélgettünk, mondta, hogy nagyon sok összeesküvés elmélet van a dologgal kapcsolatban, szóval senki sem tudja, mit lehet elhinni és mit nem. 

Ekkor már elég késő volt, úgyhogy elmentem aludni. De azért egy fejezetet még olvastam. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://topartrol-topartra.blog.hu/api/trackback/id/tr614719801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása