Ma már mozgalmasabb napom volt, reggel találkoztam az egyik ausztrál lánnyal a konyhában, aki mondta, hogy mennek ma a másik ausztrál lánnyal az Ikeába. Én is velük tartottam, dél körül indultunk. A buszmegállóban rengetegen voltak a kolinkból. Az egyik srác azt hitte, hogy amerikai vagyok, ezen jót röhögtem. Mondtam, hogy: I wish.. 

Az Ikeában természetesen húsgolyót ettem, de itt nem 10-15-ös, hanem 8-12-es felosztás van, de ez talán így jobb volt, 8-at simán meg tudtam enni. Ebéd közben egy német sráccal beszélgettem németül, kicsit nehézkesen ment, kicsit kevertem az angollal. Vettem ilyen kávéfőző poharat, vagy mit, meg benti papucsot télre. Egy boltban meg vettem kenyeret, hogy tudjak szenyót csinálni holnapra, meg sampont-balzsamot, tusfürdőt. Olyan szép idő volt, meleg, mint az első napon! Mondjuk rajtam az őszi Tamaris cipőm volt, ami rögtön tönkre is ment, aminek baromira nem örültem... -.-

De mire megjöttem, már volt szobatársam! Skype-oltam Danival, és akkor megérkezett! Egy német csajszi, úgyhogy egy kicsit beszéltünk németül, annyira jó volt! Elmentünk sétálni is, a tóhoz. Gyönyörű az a tó, olyan szépek voltak a kavicsok, hogy nem bírtam ki, hogy ne menjek bele a vízbe. Beszélgettünk sokat ott, minden nyugodt volt, és csendes. Majd visszaindultunk, és vacsiztunk, én a wasa-sonka-sajt-paprika kombót ettem megint.

Most elvileg megnézzük a szomszéd koliban lévő barbecue-t, de nem hiszem, hogy sokáig maradnánk, hiszen holnap kelni kell!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://topartrol-topartra.blog.hu/api/trackback/id/tr554720559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása